A hunter's note

Na, a nyarat már éppen ideje lezárni így szeptember végén. Legutóbbi bejegyzésem után ugyanolyan uncsi volt a nyár egy hetet kivéve. Voltam conon és utána Malnál. A con jó volt bár picit magányos voltam, de találkoztam Sacchannal és velk lógtam egy picit. A Mallal töltött hét nagyon jó volt, sokmindent megnéztünk. Ezután uncsi volt megint, de csak egy pár hétig ugyanis jelentkeztem pestre egy munkára ééés felhívtak! Rohantam fel állásinterjúra, és riadóztattam a családot, hogy lesz meló, költöznék. Így költöztem. Perpill Fóton lakok, élveztem a nyugalmat meg az udvart de közben ment mindenféle ügyintézés, voltam próbanapom, aztán meglett a szerződés és már élesben dolgozok kerek 3 hete. Nagyon élvezem annak ellenére hogy nagyon fárasztó, dehát ilyen a munkás élet. Beilleszkedtem, jól kijövök a munkatársakkal, a receptek nagyját már tudom (szakács vagyok amúgy) szóval minden fasza. Igaz elkezdtem dohányozni munka mellett de nem igazán érdekelnek a következmények. Lelkileg alapvet...

A hétvégén meglátogattuk lakótársam szüleit. 3 napos unalomfeszt fülledt meleggel, gyenge wifivel (prioritások, tudom). Nem volt annyira gáz de annyira jó sem, pláne hogy szenvedtem egész hétvégén az allergiám miatt, de azért volt jó is. Kimentünk valami kis random helyi fesztiválra ahol ettünk meg vettem zsákbamacskát, de ezen kívül nemigen történ bármi is. Továbbá megnéztem a Tokyo Ghoult bár megbaszhatnák a cenzúrázott apjuk faszát, de inkább nem mondok semmit. A hazaút olyan téren jó volt hogy bementünka természettudományi múzeumba és vettem ott is zsákbamacskát amivel egész jól jártam (3 ásvány és 2 cápafog). Dióhéjban ennyi volt a hétvége. Persze jó volt még ha rövid ideig is, de pesti levegőt szívni. Az agyam teljesen ellenem dolgozik egyébként, bár már megszokhattam volna, de akkor is kezd kikészíteni. Elkezdtem álmodni egy lánnyal és kiborító hogy ha még lenne is merszem ráírni akkor sem lehetne túl sok minden mert kibaszottul itt lakok a világ kibaszott végén... Így próbál...

Tegnap volt hivatalosan is életem legeslegfosabb szülinapja. Persze ugyanolyan szar kedvvel keltem fel mint az elmúlt pár hétben állandóan, aztán mentem is fel a városba. Zenét hallgattam, eredetileg mp3on akartam de még nem cseréltem le rajta a zenéket ezért maradtam a  telónál. Nem láttam itthon az esernyőm így kabátban mentem fel. Persze geci meleg volt így levettem. Az mp3am bent volt a belső zsebemben. Elintéztem a dolgom, nézem nincs meg a kütyü.. Kurvajó elhagytam. Még mászkáltam egy kicsit aztán hazajöttem, estig valahogy eltengődtem, kaptam vacsira pizzát meg telezabáltam magam édességgel. Este annyira szar volt már a kedvem, hogy egy kis önpusztítással tudtam csak lecsillapodni. Hát így telt. Lassan lehet feladok mindent a gecibe..

A séta  Ahogy felnövünk rengeteget változunk. Kívül is és belül is. Ugyanakkor ami könnyen el tudja kerülni a figyelmünket, hogy a környezetünk is változik, még ha nem is olyan léptékben. Különösen akkor vesszük észre nehezen a változást, ha a szemünk előtt megy végbe mert lassan történik és megszokjuk mire feltűnő lehetne. Viszont ha egy olyan helyen megy végbe a változás amit csak időnként lát az ember akkor hirtelen soknak tűnhet. Apámat voltam látogatni a hétvégén és elgémberedett a lábam így elmentem sétálni. Lementem a mellékutcán amit kiskoromban nyaranta rengetegszer megtettem. Az utca végén van egy nagy tér pár mászókával, hintával és egy két rozoga mókuskerékkel. Az első furcsaság számomra az volt hogy milyen nevetségesen rövid idő alatt leértem. Kiskoromba kész kirándulásnak számított az út, most meg 1-2 perc alatt lent is voltam. A másik ami már számomra sem újdonság, de még nem sikerült megszokni, hogy le van aszfaltozva. Régen földút volt. Nem számít. Lecaplattam é...

Milyen érzés szeretni? Elfelejtettem. Fiatalabb koromban léptem-nyomon úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok. Mindig volt aki tetszett nekem, mindig álmodoztam egy-egy bizonyos lányról. Amikor álmodoztam akkor mindig elképzeltem, hogy milyen lenne ha leélném vele az életem. Mindig vágyakoztam, de jó volt, mert nem voltam üres. Éltem. De most.. Elfejetettem milyen szeretni. Milyen vágyni valamire. Csak bekeseredtem és minden nap szenvedés felkelni. Rengeteget alszok, egyre többet, és most már értem miért. Nem, hogy motivációm, kedvem, nincs élni. Minden nap ugyanolyan. Felkelek, gépezek, főzök, takarítok, gépezek, alszok.  Nincs senki akire gondolni tudnék, akiről álmodoznék.. Akibe beleszeretnék. Milyen érzés?  Nem tudom felidézni. Nem tudom. És ez így nagyon rossz. Annyira üres vagyok. Régen annyira kívántam, hogy ne tudjak érezni, de most már értem, hogy ez miért nem jó.  Nem tudok várakozással a holnapra tekinteni, mert nem látom a változás benne. Ennél még...

Hát megint ez van. Elvesztem. Megragadtam egy helyben és nem tudom mit tegyek. Motiváció az nincs. Mondjuk járok önismeretre, hogy hátha sikerül velük egy kicsit összeszednem magam, de ez nem egy rövid folyamat. Most egy két dolog ami történt velem: Szakítottunk Rékával. Nem bánom. Ilyen az élet és alapvetően nem jósoltam túl nagy jövőt ennek a kapcsolatnak. Most már amiatt sem aggódok, hogy vele mi lesz, megoldja/túlteszi rajtam magát. Lehet nincs is hozzám illő ember a világon. Le lett vágva a hajam. Jön a tavasz és nem szeretem ilyenkor a hosszú hajat. Lina jó munkát végzett, nekem is meg mindenki másnak is tetszik. Kényelmesebb is így. Jobban alszok, mint eddig. Legalábbis fizikailag. Minőségileg változatlanul szar. Elég zavaró álmaim vannak amikkel nem tudok mit kezdeni. Van egy állandó visszatérő szereplő bennük a múltamból és nem igazán örülök neki. Ha napközben gondolok rá, már már nehéz felidézni milyen is volt -annak ellenére, hogy tudom hogy néz ki és bármikor megtudom...

Hiszen miért lenne most másképp? Amikor azt hittem, hogy rendeződik az életem és -kapaszkodj meg, merész leszek, kimondom- boldog vagyok, akkor az élet letörli a könnycseppet a szeme sarkából , vesz egy nagy levegőt, hogy lenyugodjon a nagy kacarászásból és szépen leül a sámlira. Előveszi a 47-es acélbetétes bakancsát, szépen lassan felhúzza, beköti, időről időre felpillant, hogy a naiv hülye gyerek még mindig a rózsaszín felhőket nézegeti és ábrándokat kerget-e, majd felkel. Sóhajt egy nagyot és megcsóválja a fejét. -Hiszen ez nekem jobban fog fájni, mint neki, és meg kell mutatnom, hogy nem úgy vannak a dolgok, hátha most végre tanul belőle.- Miután apró eszmefuttatása lement elkezd kocogni. Majd gyorsul. Már fut. Óóó szinte szállva rohan, és amint elég közel van elrugaszkodik a földről és PÁROS LÁBBAL úgy pofán rúg, hogy repülök vagy másfél métert, betörik az orrom és fél kiló földet köpködök majd ki a számból amint észhez tértem a sokkból. Felülök. Dühös vagyok. Élet csak áll ...

Üdv! A nevem Gábor és itt a html kódok közt elrejtve fogom ecsetelni a mindennapjaim mindig amikor úgy érzem hogy van mit megosztanom a világgal. Eddig volt két blogom, de mindig amikor úgy érzem nagy változás történt az életemben akkor ideje újat kezdenem és most jutottam el egy olyan ponthoz. Az időzítés is teljesen megfelelő ugyanis pont újév van, de a változás nem ez, az új év csak egy cím, nem jelent semmit. Ami újra írásra késztetett az a múzsám, szerelmem felbukkanása életemben. Már jó ideje ismertük egymást, de az elmúlt időben közelebb kerültünk egymáshoz, és végre tudtunk találkozni személyesen is aminek következménye az lett, hogy egymás karjaiban léptünk át 2015-be és ez jó. Nagyon boldog vagyok, hogy egy sötét és komor év után így kezdhetek egy újba. Pozitívan tekintek magam elé, és végre úgy érzem, hogy sikerülni fognak a dolgaim.   A legfőbb tervem: Munka találása Amint az megvan akkor már sokkal jobb és könnyebb lesz a tervezés és egyben akkor már a véghezvivés is...