Ha ha ha - Avagy az arcom amikor az élet leönti a torkodon a keserű gyógyszert
Hiszen miért lenne most másképp? Amikor azt hittem, hogy rendeződik az életem és -kapaszkodj meg, merész leszek, kimondom- boldog vagyok, akkor az élet letörli a könnycseppet a szeme sarkából , vesz egy nagy levegőt, hogy lenyugodjon a nagy kacarászásból és szépen leül a sámlira. Előveszi a 47-es acélbetétes bakancsát, szépen lassan felhúzza, beköti, időről időre felpillant, hogy a naiv hülye gyerek még mindig a rózsaszín felhőket nézegeti és ábrándokat kerget-e, majd felkel. Sóhajt egy nagyot és megcsóválja a fejét. -Hiszen ez nekem jobban fog fájni, mint neki, és meg kell mutatnom, hogy nem úgy vannak a dolgok, hátha most végre tanul belőle.- Miután apró eszmefuttatása lement elkezd kocogni. Majd gyorsul. Már fut. Óóó szinte szállva rohan, és amint elég közel van elrugaszkodik a földről és PÁROS LÁBBAL úgy pofán rúg, hogy repülök vagy másfél métert, betörik az orrom és fél kiló földet köpködök majd ki a számból amint észhez tértem a sokkból. Felülök. Dühös vagyok. Élet csak áll ...